Homokos part

Egy teljesen üres homokos part. Ülj csak le, és rajzold a homokba az ujjaddal, a reménytelen szerelmed monogramját. Mert itt úgysem látja senki.
Vagy akár el is jöhetsz ide a barátaiddal, és lehet kempingezni egyet. Kijöhetsz reggelente, hogy szép kagylókat keress a parton, amit az éjszaka alatt kisodort a tenger.

Volt már jobb kedvem is.
Az előbb távozott szélirányban egy csaj, aki a pici szájával örömet szerzett nekem, vagyishát úgy terveztem, hogy azt fog. De halálra untam az egészet. Amikor végzett, felemeltem az állát, és fennhangon közöltem vele, hogy gyakorolhatna máson, mire legközelebb hozzámsodorja a sors. Elbőgte magát, felkapta a bikinifelsőjét, és már ott sem volt.
- Szemét - fröcsögte az arcomba. Én meg mit tehetnék mást? Rágyújtottam egy cigire. A Dunhilles dobozban már csak két szál árválkodott, átfutott a fejemen, hogy vennem kéne bagót, mert nemsokára beesteledik, és ha este, akkor buli. És ugye nincsen buli füst nélkül.
Abszolút kedvtelen voltam. A fenébe is, történjen már valami. Délután tárgyaltam apám oldalán, gyakran bevitt magával, mint gyakornok. Nem is bántam. A lányok döglenek az inges-nyakkendős faszikért.
De most csak itt ülök, egyszál Hawaii-mintás fürdőgatyában, hajam kócos, számban a cigi, és egy pillanatra eszembe jutott Mark. Ilyenkor mindig egy kicsit elfacsarodik a szívem- dacára, hogy nincs - de aztán hangosan azt mondom:
- Ő legalább már eldobbantott erről a tyúkszaros trágyadombról.
ÉS tényleg.
Az arcomról persze senki nem láthatta, mit gondolok, még, ha arra is járt volna valaki. Rezzenéstelen, kicsit unott pofával fújtam a füstöt, és igyekeztem nem gondolni semmire.
Aztán arra gondoltam, hogy mi lehet KEnt-tel. Hónapok óta semmit nem hallottunk felőle, de igazából a szüleinket nemkülönösebben érdekli, csak anyámjegyezte meg színpadias sóhajtással: Ó az én kicsi tengerészgyalogos fiam, szolgálja a hazát. - de ilyenkor én kivonulok a szobából, mert nem szándékozom hányni. Anyám olyan mű. Mondjuk mit várok tőle.
Elszívtam a cigit, és rögtön rágyújtottam a következőre - ami az utolsó előtti volt a dobozból. Most már nem várhat a dolog. Azt hiszem, felkelek, visszamegyek a strandra, és veszek egyet.

New York, a bulik városa. Mindegy, hogy napközben vagy este. Mindig találhatsz valami kis szórakozást. Akár egy szál cigaretta elszívásával, akár egy kis kábítószer, akár egy pasi oldalán. 17 éves vagyok és élni szeretném az életemet. Lementem futni egyet a tengerparthoz, hogy egy picit kikapcsoljak. A friss levegő. Mármint amennyire friss lehet. Igen a közelben egy srác szívta a cigiét. Hallottam amikor azt mondta, hogy: "Ő legalább már eldobbantott erről a tyúkszaros trágyadombról." Utáltam, ha szidták ezt a remek lehetőségekkel teli várost. De most lehet, hogy nem lesz igazam. A fiút csak hátulról láttam. Póló nélkül ült egy Hawaii- mintás nadrágban. A hajába bele-belekapott a szél. Kócosnak tűnt. A bőre világos lehetett, de inkább sápadtnak tűnt. Talán valami baja lehet? Vagy csak egyedül érzi magát? Nahh, minegy...
- Szia! Leülhetek?
Rámosolyogtam, és reménykedtem, hogy nem lesz az a bunkó típus. Az arca kifejezéstelen volt. Nem tudom mi lelhette őt. Akár csak az elmúlt néhány hónapban Jake. Ő is ilyen kifejezéstelen arccal szokott hazajönni a suliból. Talán 17 éves kortól megszállja a fiúkat egy úgynevezett "kifejezetlen vagyok, mert ez a menő" kór? Nem értem a fiúkat, még is egy pillantásból megtudom, mit akarhatnak tőlem. De ő most más volt. Rajta tényleg nem látszott semmi.
- Ki volt az akiről az előbb beszéltél? Tudod aki, legalább már eldobbantott erről a tyúkszaros trágyadombról.
Vártam a válaszát és ránéztem.

Talán hazugság lett volna azt mondani, hogy nem vettem észre a kiscsajt, aki lehuppant mellém. Gyorsan szemügyre vettem azért, karcsú, formás test, lapos has, finom csípő, hosszú, vékony lábak, helyes, kerek mellek, jó bőr volt. De most túl szentimentális hangulatban voltam ahhoz, hogy nőzzek, különben is, most elégítettek ki.
- Kérsz? - toltam elé a cigimet, mintha baromira nem hallottam volna, hogy mit is kérdez. A lány összevont szemöldökkel tolta el a kezemet. Na ilyen se volt még.
Úgy tettem, mintha nem látnám, ahogy nagy barna szemei szemrehányóan rámszegeződnek, a válaszra várva. Na, ezt nem bírom. Amikor sürgetnek a válasszal. Felvettem a legcinikusabb mosolyomat, és vállat vontam.
- Akárkire mondhattam volna, az igaz lenne. - mondtam, jól megszívva a cigimet, majd füstkarikákat eregetve kingedtem a levegőt. KUrva sokat gyakoroltam, míg megtanultam, elég látványos. A lánynak is láttam, hogy elkerekedik a szeme, de azért se szóalt meg. Jaj ne. Olyan emberrel vetett össze már megint az a rohadt sors, aki komolyan gondolja, amit kérdezett.
Francba is. Szép vagyok. Mindig is szép leszek. Mire menne, ha leállnék udvariaskodni?
Csak ne jutna mindig Mark eszembe, egyfolytában látom ma magam előtt, ahogy ott fekszik a kezeim közt, összeverve, véresen, csíkos sálja is csuromvér, és nem mozdul, nem mozdul többé.
Ma van két éve. A francba is, nem csoda, hogy olyan vagyok, mint egy klimaxos leszbikus. De azt az örömöt úgysem szerzem meg senkinek, hogy lássa is ezt rajtam.
- Nyugodtan szívhatsz a cigimből, kislány, nincs benne fű. - mondtam újra neki. - zt a másik zsebemben tartom.
Még mindig nem tudja eldönteni, hogy komolyan beszélek -e. De nem is baj. Nem is vagyok ideges. Ha ennél lassabban verne a szívem, már halott lennék.
- Fasza ez a tenger, mi? - mondtam közömbösen. - Hoppá, kimondtam, hogy f*sz!!!!

- És ez most miért zavar téged? Talán nem szereted... - elkuncogtam magam. - ...a lányokat?
Egy picit vártam amíg feldolgozza magában a kérdést. Elvettem a dobozból az utolsó szál cigit és rágyújtottam. Ezt az öngyújtót még akkor kaptam Jake-től amikor először rágyújtottunk. Még mindig emlékszem rá. Az érzésre amit utána éreztem, a megkönnyebbülésre. Elszállt az összes gond, az összes gondolat, csak a beszélgetés maradt meg. Az amit....
- Tényleg szép ez a tenger. - nem is tudtam, hogy mit mondok a gondolataim csak úgy szálltak tovább.
- Várjunk mit is mondtál rám? - eszméltem fel. - Azt mondtad rám, hogy kislány? - elcsodálkozva néztem rá.
Nem hittem volna, hogy még egyszer ilyen lekezelően beszélnek velem. Nem 5 éves vagyok, már rég otthagytam a babákat és kiegészítőit. Egyre többször szívtam bele a cigibe. Látszott rajtam, hogy nem tetszik ahogy lekezel.
- Akkor, ha én kislány vagyok mond el, hogy ki az akiről beszéltél?
Lehet, hogy most túl messzire mentem, de nem nagyon izgatott. A tájat néztem és próbáltam kerülni a tekintetét. Annyira felidegesített, hogy elkezdtem dúdolni, a dúdolásból meg éneklés lett. De csak halkan énekelgettem, reméltem, hogy nem hallja. Nem szerettem mások előtt énekelni. Nem szerettem, ha hallják a hangomat. Szerintem nincs tehetségem hozzá, de anyáék győzködnek, hogy igen is van. A tetoválásra néztem a kezemen. Eszembe jutottak azok a boldog hónapok. 5 csillag, 5 hónap. Utána meg a gyötrődés, hogy már nincs. Elment és itt hagyott magamra. Arra gondoltam, hogy végre találkoztam valakivel aki más, mint a többiek. Hogy ő meg tud érteni. Érzem, hogy valami nincs rendben vele, de ezt nem akarom vele közölni.
- Figyelj! Megtanítanál arra amit csináltál a füsttel? - próbáltam oltani a feszültséget.

A buzi utalást elengedtem a fülem mellett, baromira nem volt humoros, de azért illedelmesen mosolyogtam rajta, hadd higgye, hogy szellemeset mondott. Mondjuk fogalma sincs az előtörténetről.
- Ha már buzinál tartunk, egy haveromról beszéltem, akit a buziverők nyírtak ki- vettem elő s legközömbösebb hangomat. Már nem is remegett. - Neki mindenképp tiszta haszon volt eldobbantani. Bár anyám papja szerint a buzik a pokolra jutnak. - tettem hozzá. Persze, Mark lehetetlen, hogy a pokolra jutott volna. Nála kedvesebb, ártatlanabb valaki nem valószínű, hogy létezett ezen az elcseszett világon.
Láttam, hogy a gondolataiba mélyed, biztos bántja valami. Persze ez nem egyedülálló, a korombelinek mind szerelmi bánata van. Láttam szemem sarkából, ahogy szomorúan bámulja az öngyújtóját, aztán a csuklóján a tetkóit. Hát na. Megesik az ilyesmi.
Ja igen. A füst.
Nem szóltam többet egy szót sem, csak eregetni kezdtem a füstkarikákat. Ezt úgy lehet a legjobban megtanulni, ha figyeli az ember. Magyarázattal nem érsz szart sem.
Egy darabig a lány nem csinált semmit, csak döbbenten meredt rám. bizonyára azt nem tudta feldolgozni, amit mondtam, vagy ahogy mondtam. LEhet, kicsit nyers voltam, mindig elfelejtem, hogy a lányok nem bírják gyomorral.
EGy kis ideig elszórakoztam a füsttel, látzólag semmi mással nem törődve, belefeledkezve, Míg majdnem végig nem szívtam a cigit, aztán eszembe jutott, hogy nincs több, úgyhogy spórolni kell vele. LE kellett álljak.
A lány még mindig kifejezéstelenül bámult rám.
- Marknak hívták. - tettem hozzá a hosszú ráhagyás után. - De hagyjuk a hallottakat, én nagyon is élek, Kris vagyok, és te..?

- Sajnálom a barátodat. - és tényleg így is gondoltam. - Melody.
Rámosolyogtam és megint rátekintettem a tengerre. Észrevettem, hogy spórol a cigivel. A zsebemből elővettem egy bontatlan dobozt és nézegettem. Kibontottam, majd felé nyújtottam.
- Füves cigaretta, ha érdekel.
Odaadtam neki. Felálltam és közelebb mentem a tengerhez.
- Szerinted hideg lehet?
Ránéztem. Tudom hülyeséget kérdeztem, mert egy pillanat alatt megnézhetném. Hát nem is vártam a válaszra, beleálltam a vízbe. Először hideg volt, de másodperceken belül megszoktam. Kellemesen hideg volt.
Majd úgy döntöttem inkább lefekszem a partra. Nem nagyon sütött már a nap, de távolról úgy tűnt, hogy napozok. Levettem a felsőmet. Természetesen bikini volt rajtam. Még mindig a cigit szívtam és elkezdtem utánozni amit Kris csinált. Már majdnem sikerült volna megcsinálni a karikát – legalább is azt hittem – amikor elkezdett csörögni a telóm. Nagy nehezen előbányáztam a zsebemből és felvettem.
- Haló? Ki az?
- Én vagyok az. – szólalt meg Jack.
- Mit szeretnél? Hogy vagy? Minden rendben veled?
- Persze. Jól vagyok. Csak szólni szerettem volna, hogy nem sokára hazamegyek.
- Milyen a suli?
- Szörnyű, de majd beszélünk. Szia.
- Szia. – ezzel kinyomtam a telefont és visszafeküdtem a homokba.
A cigit el is szívtam és vettem még egy szálat a dobozból. Egy picit feldobott a hír. Megint elkezdtem próbálkozni a füstkarikával. Már mintha sikerült volna valami, de mégsem. Úgy vettem észre, hogy ez szórakoztatja.

Aranyos volt, ahogy próbált utánozni a füstkarikával. Még el is mosolyodtam rajta.
- Csak nem a lovagod keres, hogy hova lettél? - kérdeztem rezignáltan, mikor letette a telefont. kérdőn nézett rám. - Persze nem mintha bele akarnék szólni, de elég rövid és tömör voltál.
Csajtól amúgy nem fogadok el cigit, de most a szükség törvényt bont. Kellemes volt a társasága, hogy nem volt olyan bőbeszédű, nem kellett cseverészni vele, és nem firtatta Markot sem. Pedig belevaló csajnak tűnt, de úgy látszik működnek a megérzései is. Mindenképp kellemes társaság.
- Most az egyszer elfogadom - vettem egyet a dobozából, és egy hanyag mozdulattal meggyújtottam. Elég gyenge volt, de azért éreztem az árnyékát annak az eufórikus állapotnak, ami az anyag hatására a hatalmába kerít. Úgy láttam, már ő is kezdi érezni, elfelhősödött a tekintete, és könnyed félmosoly terült el az arcán.
- Cuki, és gyönge, de veszéyles. - állapítottam meg szintén mosolyogva. - Olyasmi, mint te, mi?
Vártam, hogy visszakérdezzen, de jól tudtam, hogy érti, mire gondolok.
- Veszélyes vagy? - kérdeztem tőle mégegyszer. Így éhgyomorra mindig betalál az ilyesmi. De tényleg érdekelt. IGazából úgy gondolom, hogy meg tudom mondani, hogy érdekel- e vagy sem, de... Basszus, ezek túl valószínűtlen agybaromságok. - De most komolyan. Idejöttél, leültél mellém, és már ki is mondtam neked a halott haverom nevét, pedig elhiheted, kislány, nem ezzel szoktam fűzni a nőket.

Leragadtam annál amit kérdezett a telefon beszélgetésről.
- Nem ő nem a nem létező "lovagom" volt. És abba hagyhatnád a kislányozást, egy kicsit idegesít.- közben eljutott az agyamig amit mondott.
- Cuki, gyenge, veszélyes?- az ujjaimat piszkálgattam. Valahogy le kellett kötnöm magam. - Én nem vagyok gyenge. Igaz az erőm nem vetekszik a tieddel, de akkor sem vagyok az a tipikus pláza cica típus aki még egy zacskót sem tud szétszakítani, kibontani. És az, hogy ilyen gyorsan megnyíltál előttem nem véletlen. Nem TE vagy az egyetlen akit ilyen hamar "kibontottam". Másoknál elég egy pillantás, te egy picit, jó sokkal bonyolultabb vagy. Tudod az emberek szeretnek megnyílni valaki előtt, aki megérti őket és nem kotyogja ki senkinek. Ha eddig azt hitted, hogy én az a tipikus gyenge pláza cica vagyok, akkor nagyot tévedtél. Imádom a veszélyekkel teli helyzeteket.- eddig az eget bámultam, de most a szemébe néztem és tartottam a szemkontaktust. - Utálok azokkal a pletykagépekkel akár egy percet is eltölteni. Utálom azokat a tipikus "nagy menő vagyok, mert nem tudok gondolkodni" fazonokat. Viszont imádom az éjszakai bárokat, klubokat, stb. Tehát mindent ami az éjszakai élethez szükséges. Csak tudod a mérték is számít. Még nem vagyok alkoholista, nem kell mindig a cigi, a drog. Tudok élni nélkülük is. De szeretek "velük" együtt szórakozni. Az, hogy veszélyes vagyok azt döntsd el magad, miután megismertél.
Visszavettem a felsőmet, mert elkezdtem fázni. A szél egyre erősebben fújt. Csak úgy remegtem a hidegtől.

Egy kicsit hallgattunk, miután elmondta a monológját. Értelmes, összeszedett mondatokban beszélt, egyáltalán nem volt nyafogós és idegesítő. Láttam, hogy fázik, fújt a szél, de még mindig melegen sütött a nap. Én még nem fáztam.
- Lehet, félreismertelek - jelentettem ki, de még mindig semmi érzelem nem hallatszott a hangomból. - már ha ezt a pár percet ismeretségnek lehet nevezni.
Nyilván nem. De ez most nem számít.
- Nem tudom, hogy veszélyes vagy-e. Első pillantásra annak látszol. De mint mondtam, valószínűleg félreismertelek.
Láttam, hogy már neki is hat a spangli, gondoltam kérdezek.
- Mitől félsz a legjobban? - kérdeztem meg hirtelen, és reménykedtem, hogy nem valami szokványos választ kapok. Szeretném azt hinni, hogy találtam egy értelmes embert ebben a nyomorult városban. Azt már láttam, hogy van a fejében valami. Hát remélem, használni is fogja.

- Hogy mitől félek? Ez egy jó kérdés. Úgy igazából nem tudom, de van valami. Még senkinek nem mondtam el, hát legyen. Örülj te leszel az első akinek ezt elmondom. - mutattam neki, hogy hajoljon közelebb és a fülébe súgtam. - Attól félek, hogy nem én leszek a banketten bálkirálynő. - elnevettem magam. Az egészet ilyen pláza cicásan mondtam. - Egyébként ettől nem félek. Ki nem szar arra a hülye táncos izére? Vagy inkább mondjam a halált? Én nem félek a haláltól. Se attól, hogy valaki meghal a családból. Jó szeretem őket, ne érts félre, de valahogy a halál nem is olyan ijesztő. Egyszer így is úgy is bekövetkezik, csak valakinél hamarabb, valakinél később. Ennyi az egész. Hát mitől is félek? Jujj, megvan! Attól félek, hogy soha senki nem lesz a barátom. De ez már most nem igaz. Vannak barátaim. - el kezdtem ténylegesen gondolkodni rajta.
Az nem nagyon izgatott, ha férj nélkül halok meg, mert végül is soha nem lennék magányos. A barátaim ott lennének körülöttem. Az se nagyon izgatna, ha elfogyna az összes cigaretta, drog, szesz a világon. Vannak boldogabb pillanatok is az életben. Lehet, hogy egy kicsit túl optimista vagyok, de nem izgat. Így szebb az élet.
- Meg is van a válaszom. - megkerestem a szemkontaktus és belekezdtem. - Nincs semmi. Az élet nem arra való, hogy féljünk, hanem, hogy boldogok legyünk. Persze vannak kisebb félelmek az életben, mint például, hogy " Úristen nekem soha nem lesz pasim, mert olyan kis hülye vagyok!" vagy, hogy "Ez a tanár direkt ijesztget engem ezzel a hülye egyessel." De ezek mind lényegtelenek, mert nincs okom ezektől szomorúnak lenni és főként nincs rá okom, hogy féljek.
- De ha már itt tartunk. Te mitől félsz?

A válasza perfekt, bár kicsit hosszadalmas, nem vagyok híve a terjengős monológoknak.
- Már semmitől.- felelem a kérdésére unottan, és a francba, megint eszembe jut Mark. Hányszor álmodtam róla, te jó isten, hogy ott fekszik a sikátorban, a kezeim között, orrán száján bugyog a vér, és semmit sem tehetek érte. Mark... Ne haragudj rám, Mark. Én nem voltam ott, amikor... - Nincs semmi - ismétlem makacsul, és dühös vagyok. Meg szomorú, meg még az isten tudja, hogy mi.
Na jó, remélem ebből nem látszik semmi, gyorsan megrázom a fejem, és szívom a cigit. Ez a kis zökkenő jó volt, máris kitisztult a fejem. Nem vagyok úgy beszédülve.
- Valószínűleg azért nyíltam meg előtted, mert úgyse valószínű, hogy valaha is viszont látjuk egymást. - eldöntttem, hogy jó, akkor játsszunk nyílt lapokkal. Így belegondolva... Nem hinném, hogy látom még egyszer, így nem tudja elvinni a hírt erről az oldalamról senkinek. Átfogtam a vállát, közelebb húztam. - Nézd - böktem egy pontra valahol a távolban - valahol arra harcol KEnt, a bátyám. Tengerészgyalogos. És igazad van, mindenki meghal egyszer, de azért nem nagyon szeretném, hogy ez mostanában következzen be nála. Igaz, aki a közvetlen környezetenben él, annak nem félek a halálától, mert nem túl valószínű, hogy bekövetkezik, bár volt már rá példa mellettem. De Kent, az más. Ő bármelyik nap kinyiffanhat. Nem mondanám, hogy félek ettől, hogy bekövetkezik, de ilyen napon folyton aggódok érte. - ilyen napokon, amelyiken folyton emlékeznem kell.
Elengedtem a vállát.
- Most már tudod - mondtam neki. - És nem ajánlom, hogy ezt az infót felhasználd ellenem - megpróbálkoztam egy mosollyal, de olyan rég használtam, hogy tisztára megfájdult a szám.

Lehet, hogy azt hitte nem látszik rajta mire gondolt, de egyetlen egy rezdüléséből rájöttem kire gondolt. A halott barátjára. Megijedtem amikor magához húzott. Nem tudtam, hogy mire gondolhat. Nem is látszott rajta. Nem csodálkoztam amikor azt mondta, hogy nem akarja leveszíteni a tengerészgyalogos bátyját. A mosolya nem volt meggyőző, de ezt szerintem ő is tudta. Nem tudtam mit mondani neki. A távolba néztem és kerültem a tekintetét. Nem tudtam másra gondolni, mint, hogy el fogom veszíteni a bátyámat. Ideges letem és elkezdtem a hajamat birizgálni. Elkezdtem dúdolászni és felálltam. Nem tudtam tovább ülve maradni és a hangulat kezdett nyomasztóvá válni. Le kezdtem képzelődni.Pontosabban az ő helyébe képzeltem magam amikor elveszíti az életében évő egyik legfontosabb személyt...
"Egy utcában sétáltunk. Már elmúlhatott este 11 is, mivel egy árva lélek sem közlekedett arra. Helyebbesítek. Egy árva lélek sem rajtunk és egy kamionoson kívül. Nagyon melegem volt, ezért megkértem Jack-et, hogy segítsen levenni a kardigánomat. Nyár volt. A kamionoson is látszott, hogy már nem nagyon bírja ébren és mintha be is csípett volna az 'este'. Már mentünk átfele a zebrán amikor azt éreztem, hogy meglöknek és a másik pillanatban meg azt látom, hogy a kamion sofőr elüti a bátyámat és tövább hajt. ODarohanok hozzá és próbálok segíteni rajta, de nem megy. Felhívom a mentőket, de túl késő volt. Késő volt a bátyám megmentéséhez. Késő volt a tettes utoléréséhez. Mindenhez. Azt éreztem, hogy meg akarok halni. Tehetetlen voltam..."
Magamhoz tértem. Úgy nézhettem ki, mint Csipkerózsika amikor felébred 100 év múlva. Nem voltam valami fényes hangulatban, de végül megszólaltam.
- Sajnálom... - motyogtam végül.

Fura arcot vágott, nem akartam, hogy vége legyen az idilli hangulatnak. Olyan jól esett beszélgetni.
- Hé - mondtam neki némi ijedtséggel a hangomban - ne zaklasd fel magad... EGyelőre nm történt semmi, és remélem, hogy veled sem. Fölösleges hülyeségeket képzelnünk az életünkbe, van benne elég szar enélkül is. - még mindig nem válaszolt, nagyon zaklatottnak tűnt.
- Hé, csajszi - rángattam meg a trikóját - nyugodj meg, semmi gáz. Sajnálom, nem kellett volna ezekről beszélnem neked. Na.
Fel kell vidítani, akkor jobban lesz. De elég ha csak valamivel kizökkentem is.
Lehajoltam, óvatosan a markomba vettem a tengervizet, aztán egy gyors mozdulattal arcon fröcsköltem.
Ez használt. megtorpant, a szeme tágra nyílt, aztán elkezdett nevetni.
- Na azért - mondtam - nyugalom. Nem hagyhatjuk, hogy az ilyen baromságok elrontsák a kedvünket. Van kedved csinálni valamit? - húztam fel a kezénél fogva. Kissé elgémberedtek a lábaim, tekergettem a lábfejemet, és lenyúltam megmaszírozni a térdeimet, eléggé zsibbadt. EZ már a korral jár, megszívod még, Kris Giraud, ha így folytatod.
Melody nem szólt, belegázolt bokáig a vízbe, láttam, ahogy remeg a válla, ahogy fúj a szél.
- Így most melegebb van? - szóltam hozzá amolyan *magam.sem.hiszem.*hangsúllyal. Rámnézett, megvonta a vállát, és mosolygott. Jópofa csaj volt azért. El bírtam viselni. valószínűleg MArk is kedvelte volna. Sőt.
A fenébe már megint Mark. Imádlak haver, de miért kell ma folyton eszembe jutnod? én csak... jól akarom érezni magam.
A sós vízes levegő teljesen kitisztította a fejünkből a spanglit, ami teljesen fölösleges is lett volna ehhez a beszélgetéshez.