Bessie és Sean

-Helló. - Köszönök oda a foci barátaimnak akik a hatalmas pálya közepén ácsorognak egy félkört alkotva. Hát igen. Egy hosszú,kemény és kimerítő edzés után nincs jobb mint dumálni vagy baromkondi egyet a haverokkal. Amikor odaérek mindenki üdvözöl majd a figyelmük a pom pom lányok csapatára irányul.
-Örökké hálás leszek annak az embernek aki feltalálta ezt az egyenruhát.- Mondja amolyan ábrándozós hangon Aaron. Én csak megforgatom a szemem majd lehúzom a fejemről a sisakot.
-Nem olyan nagy szám. Van amelyik lány szexibb ebben a cuccban mint nélküle. - Mondom egy vállrándítás kíséretében. A többiektől kapok egy elismerő "óóó"-t.
-Mind megvolt? - Kérdezi nevetve Simon.
-Majdnem. - Mondom majd elvigyorodok. A többiek -köztük én is- vissza irányítják a figyelmüket a pakoló pom pom lányokra. Egy ideig csak bámuljuk a mini szoknyájukat.
-Angela olyan iszonyat szexi. - Szól újra Aaron. Hirtelen mindenki a göndör, barna hajú csajt kezdi el nézni.
- Nem rossz de nem is olyan jó mint Katlyn. Rettentő dögöd. - Mondja Jason a fekete hajú hófehérkére összpontosítva. Aztán újra mindenki a lányokat figyeli.
-Na és a kis Bessie Soleil? - Teszi fel a kérdést Aaron. Ezúttal én reagálok.
-Nem mindegy? Nála esélyed sincs öregem. - Mondom majd a szememmel a szőkeséget kutatom akit meg is találok. A fiúk egy "úúú" hangot adnak ki jelezve hogy ez kemény volt. Aaron összehúzott szemmel tekint vissza rám.
-Mintha neked lenne. - Jegyzi meg mire én megrántom a vállam.
-Ha akarom van.
-Nincsen. - Vágja rá Jason. - Nekem viszont rengeteg van. - Mondja majd elvigyorodik. Ezek után szinte mindenki elmondja hogy van esélye a kislánynál.
-Srácok...egyik ötöknek sincs. A kis csaj még tuti szűz ráadásul ő amolyan jó kislány. Nem bújik ágyba egy izzadt focicsapat tagjával hogy lerontsa az idegesítően tökéletes hírnevét. Szín ötösök vannak a bizonyítványában. Szerintem nem egy izomagyú pasira vágyik. Hanem rám. Egy okos,kedves,jóképű pasira.-Mondja Simon. Az utolsó mondatánál felhangzik a " na persze" és a "meg még mit nem" mondatocska.
-Jól van. Fogadjunk. - Szól Aaron majd úgy helyezkedik el hogy a félkörből egy kört alkosson. Aztán a kezét a kör közepébe helyezi. - Aki először megdöngeti a kis Bessie Soleilt annak mindenki ad fejenként 10 dolcsit. Egy hét áll rendelkezésünkre. Azonban nem elég ha egyik nap csak úgy beállítunk azzal hogy egy éjszakát együtt töltöttünk a csajjal. Bizonyíték is kell. - Fejezi be monológját majd hol rám hol pedig Jasonre tekint. Persze a fogadás mindenkire vonatkozik.
- Mit szóltok ahhoz hogy hozzuk el a bugyiját? - Kérdi Simon de Aaron elhessegeti az ötletet mondván hogy "Valaki szerez egy női bugyit és azt mondja ez az övé. Hülyeség."
-Akkor mit akarsz?Készítünk egy videót? - Kérdezi gúnyosan Jason. Aaron megrázza a fejét.
-Videót nem kell. Mondjuk vegyük fel a hangot. - Mondja mire hangosan felnevetek.
- Jézusom. Hogy te mekkora egy perverz paraszt vagy. - Mondom mire ő elmosolyodik aztán a kör minden egyes tagjára ránéz.
-Na? Ki van benne?-Kérdezi. Aztán a kinyújtott kezére mindenki ráteszi a tenyerét én azonban tétovázok. Nem azzal van baj hogy fogadtunk...tudom hogy megnyerem. De a "vegyük fel a hangot" ötlet nem nagyon volt nyerő. Aztán Aaron rám vicsorít.
-Na mi van? Csak nem befosott a nagy Sean? - Kérdezi gúnyosan.
-Dehogy. Legyőzlek titeket. - Mondom majd ráteszem a kezemet az övékre. Aztán Aaron 3-tól visszaszámol mire felengedjük a karunkat a levegőbe. Ezek után az egész csapat az öltöző felé kezd futni. Elösször én is menni akarok aztán megállok. Jobb ha gyorsan lerendezzük ezt a fogadás dolgot.
-Nem jössz haver? - Szól vissza Simon de én megrázom a fejem.
-Majd megyek. - Jelentem ki majd a pom pom lányok felé kezdek kocogni. Aztán meglátom Bessie-t és egyből kiálltok neki.
-Hé Bessie. - Kiabálom majd közelebb futok hozzá. Aztán amikor odaérek lihegek párat majd egy elbűvölő vigyort vetek felé aztán annyit mondok:
-Szia!

- Soleil! - rikácsolja az edző, mire én felkapom a fejemet. Biccent, hogy menjek oda hozzá. Én kecsesen futok elé.
- Igen? - kérdezem. Először arra számítok, hogy jól leszid, aztán kidob a csapatból. Nem, nem azért, mert csak úgy kedve támad kidobálni néhány lányt. Hanem azért, mert az előbb hatalmasat hibáztam. A piramis tetejénél állok, ott ahol már csak Susan, és én állunk, mi ketten tartva a piramis csúcsán álldogáló Angelát. Szóval az imént Angela majdnem leesett. Én nem tudom, hogy hibáztam e, hiszen vaskarokkal fogtam őt, de Angela holtig állította, hogy a karom összecsuklott és ezért esett le majdnem. Persze az alul állok szerencsére elkapták őt.
- Mész a piramis tetejére - jelenti ki, és a sípjába fúj.
- Mi? De Én vagyok a piramis tetején, és nem ő! - köt bele Angel, aki "véletlenül" meghallotta, hogy miről is beszélgettünk.
- Nos, az előbb estél le onnan. Úgyhogy a helyedre mászik Bessie, te pedig mész az ő helyére - jelenti ki ellenvetést nem tűrő hangon. Belül ugrálok, és örömtáncot járok, de közben nem tudom megállni, hogy ne vegyem észre Angela ölni készülő szemeit.
Új koreót veszünk, vagyis hát kicsit javítunk az előzőn. Minden gyakorlatot hibátlanul megcsinálunk, míg végül felépítjük a hatalmas pom-pomlány piramist, az élen velem. Hihetetlenül örülök.
Mikor aztán vége van az edzésnek, lemászunk egymás hátáról, és még utoljára, hogy levezessük a mai napi edzést, eltáncoljuk a tavalyi táncunkat, amelyikkel nyertünk az országoson.
- Jól van lányok, jók vagytok! Holnap nem ezt vesszük, hanem a nemsokára elérkező focimeccshez fogunk szurkolótáncot csinálni. Mehettek! - mondja az edző, majd otthagy minket a pályán. néhányan még csevegne, Angela pedig egy méterrel arrébb, felemelt hanggal, hogy biztosan halljam, éppen engem beszél ki.
Amikor aztán nagyjából mindenki összekészülődik, és a kellékeket, mazsorettbotokat, pom-pomokat elpakoljuk, befelé indulunk az öltözőbe.
Már indulnék befelé, amikor valaki a nevemen szólít. Megállok, és a hang irányába fordulok, miközben Angela, és két csatlósa "véletlenül" rohadt erősen a vállamnak ütközik. Én csak tovább mosolygok, nem törődve azzal, hogy közben én vagyok a nevetség tárgya. Már megszoktam, és amúgy sem ronthatja el ez az életkedvemet.
Sean Wright. Ne! Álmodok? Ja lehet, hogy ez egy álom. A piramis tetejére kerültem, és most meg beszélni fog velem Sean Wright, a focicsapat kapitánya. Bevallom, régebben nagyon odavoltam Seanért. Pontosabban rajongtam érte. Még az egyik meccsükön figyeltem fel rá, amikor szurkoltunk nekik. Olyan helyes, aranyos, és jó fej. Azt leszámítva, hogy talán az összes pom-pom társamat megdöntötte már. Emlékszem amikor Angela azzal dicsekedett, hogy lefeküdt vele. Aztán persze az összes többi lány is ezt állította, de nem tudom, hogy ebből mi igaz és mi nem. A lényeg, hogy kiszerettem előle. Nem foglalkoztam vele, mert rájöttem, hogy én nem vagyok azok között a lányok között akiket ő észrevesz. Viszont most, hogy megszólított, hogy tudja a nevemet... hirtelen hevesebben ver a szívem, és össze akar csuklani alattam a lábam. És tudom, hogy ilyen egy tizenhat éves lány rajongása. Ilyen reménytelen, és ábrándozó.
Kedvesen elmosolyodok.
- Szia! - köszönök vissza. Egy darabig csöndben állok előtte, aztán megkérdezem.- Beszéltünk mi már egyáltalán?

Belenézek a lány szemébe. Sima ügy lesz. Biztosra veszem hogy ő is imád csak úgy mint még egy csomóan. A kérdésén meglepődök. Gyorsan át kell gondolnom mi van. Vagy játszom az érzelgős, jófiút akinek az álca alatt arany szíve van vagy önmagam leszek és megpróbálom felszedni. Ha ez az eset is olyan lenne mint a többi akkor az utóbbit választanám. De bárhogy is...nem olyan. Ez a csaj senkiben nem hajlandó megbízni. Talán azért is lesz nehéz megszerezni őt. Szóval maradok a "jófiú" szereppben.
- Igen...épp akkor amikor vissza köszöntél.- Rohadt életbe. A jófiúk nem ezt mondják. Inkább úgy döntök hogy témát váltok. - Nagyon jó vagy. Mióta tartozol a lányok közé? - Kérdezem mosolyogva. Hát igen. Egy kedves fiú elösszőr mindig érdeklődik a csaj iránt. Lehet hogy taktikát kéne váltani. Ez így nem esz jó. De ha a csajszi azt akarja hogy lekopjak? Akkor tuti szerepet váltok és nem hagyom addig békén amíg ágyba nem viszem. Remélem erre nem lesz szükség.
-Tudod szerintem neked kéne lenned a pom-pomlányok csapatkapitányának.Jól mozogsz és gyönyörű vagy. Meg tudod... - Mondom majd közelebb megyek hozzá.- A foci csapat és pom-pom lányok csapatkapitánai igazán jó viszonyt ápolnak egymással. - Mondom majd kacsintok. Reélem hogy a mosollyal ami jelenleg is fenntvan az arcomon sikerült meghódítanom.

Karba teszem a kezemet, de továbbra sem viselkedem ellenszenvesen. Csak kedvesen mosolygok, és amikor a szemembe néz akkor elkapom a tekintetemet. Más sem hiányzik, mint hogy a lába előtt leboruljak. Megtenném. Tényleg megtenném, de nem szeretném megadni magamat. Igen, ez a fiú mindenkit megkaphat, és még jobban örülnék, ha én lennék a nagy szerelme. De nem állok rá készen. Egy komoly kapcsolatra nem. Én nem vagyok jó ebben, és nem is tartom magamat annak az üdvöske fajta lánynak, akibe mindenki szerelmes.
- Köszönöm. Ez a második évem - válaszolom.
Meg van itt még valami, jövök rá hirtelenjében. Félek tőle. Már majdnem az összes lánnyal volt dolga a csapatból, és nem lepődnék meg, ha én is csak egy begyűjtendő trófea lennék. Ennél a gondolatnál megvonaglik az arcom egy pillanatra, és eldöntök mindent. Nem engedem, hogy én is díszként lógjak a trófeái között.
- Köszi, de inkább keresd meg Angelát, ha valami csajt szeretnél magadnak. Ő is gyönyörű, jól mozog és... és ő a csapatkapitány is ha már annyira számít, hogy kinek milyen rangja van. - Felvonom a szemöldökömet, és még mindig nem tüntetem el magamról a kedves mosolygást. Aztán összefonódott karomat leengedem a testem mellé, és már fordulok is el, hogy elinduljak a lányok után.

Meglepődök a reakcióján. Nehezebb lesz mint gondoltam. Örülnie kéne hogy beszélek egyáltalán vele nem pedig elküldenie. De nem veszíthetek. Igazán jól jönne az a pénz de ha nem is kapom meg nincsen tíz dolcsim amit csak úgy odaadnék. Muszály lesz valahogy rávenni a csajt. Gyorsan átgondolom hogy mit is mondanak róla. Azért jó ha népszerű vagy mert Szinte mindent tudsz mindenkiről. A híres neves Bessie maga a tökély. Kedves,okos,jószívű...meg így tovább. De...várjunk. Kedves és jószívű. Ezek gyenge tulajdonságok. És ezzel meg is van az új taktikám. Önsajnálat egy kis drámával fűszerezve. Az igazi tinidárma. Meg kell hogy sajnáljon.
El kell vele hitetnem hogy a focicsapat kapitányának is van szíve. Hangosan felsóhajtok.
-Tudod azt hittem hogy te más vagy. - Mondom miközben utána kiabálok. - De látom hogy te is ugyan olyan vagy mint a többiek. Reméltem hogy te belátsz a lelkem alá és találok valakit akivel...- Mondom majd a szemébe nézek. Elhúzom a tekintetem és megfordulok. - Tévedtem . -Mondom halkan majd lassan elindulok az öltöző felé. Ésss igen. A Seanátor beindítva. Most már csak arra kell várnom hogy azt kiálltsa hogy várj....

Amikor ismét hozzám szól megtorpanok. A szavai tőrként hasítanak a hátamba, és felé fordulok. A szemébe nézek, és azon tűnődök, hogy mit kéne elhinnem ebből. Mert ez így olyan nehéz. Hogy nem tudom ő kicsoda is valójában. A lány szíveket összetöri és még csak nem is érdekli a magam mögött hagyott kár. Nem érdekli, hogy a pusztítása olyan mintha egy tornádó söpört volna végig. Ő csak megy tovább, újabb és újabb áldozatokat szedve. Kívülről teljesen így látszik. De hogy belül mi van azt én honnan tudhatnám? Lelkész vagyok, vagy mi? Az a legrosszabb, hogy nem tudhatod mikor mit gondol komolyan. Én sem vagyok képes eldönteni, hogy ezek a szavak tényleg a szívéből jönnek e. Ki tudja, lehet hogy pár nappal ezelőtt ugyanezt csinálta egy másik lánnyal is, hogy bevágódjon nála. Megsajnálom. Rettenetesen. Igaza van. Szörnyű vagyok, hogy képes vagyok így ellökni magamtól mindenkit. Nem érdemlem meg, hogy kedvesen bánjanak velem, pedig Sean nem akarhat rosszat. Legalábbis nem úgy tűnt. De meg sem érdemlem ezt. Semmit nem érdemlek meg, mert csak úgy elítéltem őt, a pletykákhoz híven, és nem adtam neki esélyt hogy megismerkedhessünk.
A másik felem pedig tombol. Őrjöng. Az a folytonos kedvesség. Miért van az, hogy csak az én idegeimre megy? Másokat is zavarnia kéne. Túl sokan... Túl sokan használják ki, hogy kedves, és elnéző vagyok. Ezért is viselkedtem így vele is. Mostanában igyekszem távol maradni emberektől, mert elegem van abból hogy sokan visszaélnek a jó szívűségemmel.
Azonban a bűntudatom, és a sajnálatom sokkal erősebb mint a bennem fortyogó düh, ami igazából nem is ellene irányul, hiszen eddig nem élt vissza semmilyen tulajdonságommal... A szótól megborzongok. "Eddig". Remek már megint ítélkezek. Ki vagyok én hogy ezt csináljam?
Mikor elindul az ellenkező irányba akkor elindulok felé, és felgyorsítom lépteimet, hogy utolérhessem. Megérintem a karját, hogy észrevegye hogy ott vagyok, aztán elé állok, hogy ne menjen tovább.
- Sajnálom. Nem tudom mi ütött belém... én... én... - dadogok, mert nem tudom, hogy mit mondjak.-... szörnyű vagyok.- Miután kimondom tágra nyílik a szemem, és a semmibe meredek. Ismét rádöbbenek, hogy mennyire borzasztó vagyok. Ismét elfog az érzés, hogy mennyire rühellem magamat, ezét is, meg másért is... Ismét, mint minden nap.- Nem kellett volna ilyen szemétnek lennem. Én... sajnálom - mondom, és a földet bámulom, hogy semmiképpen se kelljen a szemébe néznem.
Helyette észreveszek egy követ a földön, és elképzelem ahogy felveszem, és halántékon ütöm vele magamat... aztán holtan összeesek. De ez csak a képzeletem morbid szüleménye, és a valósághoz semmi köze nincsen. A valóságban a földet bámulom és Sean válaszát várom. Mikor összeszedem magamat, és elkalandozok a öngyilkosság gondolatától, feltekintek rá, és ismét a szemébe nézek. Hogy tudja, hogy tényleg sajnálom. Mielőtt bármit is mondhatna észreveszem, hogy túl közel állok hozzá. Egy alkar távolságnál is közelebb van. Zavaromban próbálok nem rá nézni, és hátrálok egy lépést, majd megint rátekintek, és kedvesen elmosolyodok.

Forró érintést érzek a karomon amire egyből megdermedek. Tudom hogy megsajnált Bessie. Igen. Sikerült. Akkor most enyém lesz a pénz. Azt hittem hogy nehezebb lesz megtörni a kislányt de tévedtem. Ám még nincs vége. Még itt vagyok az elején. Ráadásul én hátránnyal indultam. Engem eleve elítélt ez a lány. Na de lássuk mit tudok még kihozni a helyzetből. Szerencsémre nagy színészi képességgel lettem megáldva. A tervem nagyon egyszerű és mégis holt biztos: lenyomok neki egy nyálas adagot aztán meghívom egy italra…mondjuk nem. Akkor egy kávéra vagy vacsorázni ahol nagyban drámázni fogok. Ki kell találnom valami indokot hogy miért csinálom azt amit csinálok és hogy miértlakok egyedül. Ezt a kérdést mindig megkapom szóval kénytelen leszek erre is mondani valamit. Mit mondjak majd? Az igazat? Biztos hogy nem. Amúgy sem szoktam megnyílni és nem most fogom elkezdeni egy 16 éves csajszi előtt. Így is egy évembe került felépítenem az imidzsemet nem fogok most mindent lerombolni. Majd kitalálok valamit. A lényeg az hogy összemelegszünk a beszélgetésünk során és megismeri Sean Wright igazi érzékeny,kedves oldalát ami nem is létezik. Utána hazafuvarozom őt és az ajtóban megint lenyomok egy sor nyálas dumát utána megcsókolom aztán hirtelen az ágyban kötünk ki. Vagy lehet hogy megkér hogy mennyünk az én lakásomra mert én egyedül élek. Na szóval tuti valami ilyesmi lesz.
-Ne tedd. Én kérek bocsánatot azért hogy csak így lerohantalak. Csak tudod…úgy éreztem hogy valakivel muszáj beszélgetni. És ahogy néztelek titeket eszembe jutottál te. Igazán sajnálom nem akartalak ezzel felzaklatni . –Mondom majd felveszem az arcomra a „nagyon sajnálom” képet. Igazán hatásos egy ábrázat. Ha minden jól ment akkor ezzel most valószínűleg sikerült meghatnom. Már csak azt kell megvárnom amíg esélyt kapok arra hogy feltegyem a kérdést:” Eljönnél velem ma este vacsorázni? „

A kezemmel legyintek jelezve, hogy tényleg nem gond. Igazából örülök, hogy úgy alakult, hogy megszólított. Legalább most már tudom, hogy Sean tök rendes, és kedves, semmi baj nincsen vele. Az a sok pletyka talán mind csak butaság... Nem is tudom mért hittem nekik. De. De mégis tudom, hogy miért hittem a pletykáknak. Mert ez a fiú is mindig azt állította magáról, hogy ő a nagy csajozógép, aki összetöri a lányok szívét. Nem tagadta, sőt, talán még hirdette is. De miért? Miért jó neki az, hogy mindenki azt hiszi róla, hogy egy bunkó paraszt?
Mosolyogva válaszra nyitom a számat, de hirtelen kiszárad a torkom, és ledermedek. Mielőtt azt hinné, hogy kész idióta vagyok becsukom a számat, de továbbra is földbe gyökerezik a lábam... Mert hirtelen eszembe jutott, hogy mi van ha csak játssza az egészet. Miért hazudná mindenkinek azt, hogy egy paraszt, és csak nekem - akivel életében először beszél - azt hogy tök rendes? Ebben semmi logika nincsen, én pedig szerintem elég logikus ember vagyok. Ha ezt elhiszem akkor meg egy marha.
- Egyébként csak azért voltam ilyen mert... sok rosszat hallottam rólad - kezdek aztán bele.- És... a lányok az öltözőben sokszor beszélnek rólad, hogy te csak... izé... érted... szóval, hogy te csak azt csinálod. Meg ilyenek.. Sőt, még te is ezt hangoztatod sokszor. Ezért azt hittem, hogy én csak egy lány vagyok akit nem hülyítettél még, és gondoltam jobb lesz megfordulni és ott hagyni - folytatom csevegő hangnemen, és igyekszem nem megbántani őt. Közben elindulunk az öltözők felé, és séta közben a földet bámulom, hogy ne kelljen rá néznem. A séta egy jó kifogás arra, hogy miért nem érzek rá miközben hozzá intézem a szavaimat.
- Még soha nem hallottam hogy... izé, hogy te kedves is szoktál lenni - mondom, és elmosolyodok aztán halkan felnevetek.- Ezt nem értem... akkor most mi van? - kérdezem, és összeráncolom a homlokomat, miközben kérdően nézek rá. Választ várok. Egy segítő kezet, ami kibogozza nekem ezt a zavart csomót... Mert jelenleg nem tudom, hogy kivel beszélek...

A lány szavai büszkeséggel tölt el bár úgy döntök jobb ha ezt nem mutatom. Nem tudom miért. Talán azért hogy a tervem sokkal sikeresebb mint azt annak idején gondoltam. Lehet hogy elértem hogy pár lány távolságtartó legyen velem szemben aminek igazán örülök. Hogy miért? Jó érzés az hogy az emberek annyira magas rangúnak tartanak hogy jobban teszik ha nem merészkednek hozzám közel. Bessie esete is hasonló.
- Nem hibáztatlak. Ez egy kicsit nagy falat lehet a számodra. Amit amúgy a lányok mondanak...szóval...az igaz de...ez egy kicsit komplikált. - Mondom majd mélyet sóhajtok. Elmehetnék színésznek. Tuti bezsebelnék egy,két Oscar-díjat. Csak egy kis sajnáltatásra van szükség és akkor köszönthetem a pénzecskémet. Miért ilyen nehéz megtörni ezt a lányt? 16 éves. Még a 15 éves kislányok is ugranak utánam. A 15 évesek! Akkor ő miért nem? Tényleg ennyire kemény dió lenne? A gond csak az ha igaz az amit csinál és nem csak puszta színjáték akkor egyáltalán nem vonzódik hozzám. Mondjuk kétlem hogy akkor a csapattársaimat szexinek találná. Lehet hogy jobb lenne feladni ezt az egészet és hagyni hogy leteljen az az egy hét...na nem. Ha már idáig eljutottam nem állok le. És mi lenne? Maximum felpofoz amit szerény véleményem szerint úgyis megtenne. De a lány elve el van tévedve. Én nem töröm össze szándékosan a lányok szívét. Én az értésükre adom hogy csakis szexről van szó semmi többről. Ha ők belém szeretnek az már nem az én hibám. Az viszont kétségtelen hogyha beválik a tervem akkor ennek a lánynak a szíve darabokban fog heverni. Ez a gondolat valahogy rémesen hangzik sőt bűntudatom is van miatta de nem érdekel. Ő csak egy 16 éves lány és ha sikerül őt ágyba vinnem akkor a hírem még nagyobb lesz. A következő kérdésén elmosolyodok.
- Én...maradjunk abban hogy egy zárt könyv vagyok akinek a borítója elég ronda de ha nagy nehezen sikerül kinyitni meglátjuk hogy tele van iniciálékkal és megérjük a borító történetét. - Mondom mosolyogva. Ezen a szinonimával remélem megnyertem őt. Ezért a mondatárt érdemes volt odafigyelni töri órán és irodalmon. Vagy az is lehet hogy egy béna filmben hallottam. Na tuti nem...ezt én találtam ki. Bár irodalomból és törtiből is szar vagyok a csajozás mindíg is ment.

Komplikált? Mi ebben a komplikált? Most egy bunkó paraszt vagy nem? Mindegy is. Válaszul csak rámosolygok, és örülök, hogy most nem érinti rosszul a dolog. Mármint, hogy nem veszi magára túlságosan, hogy elhittem minden pletykát... ami végül is igaz, szóval már azt sem tudom min gondolkozok.
Érdekes ez az egész szitu. Egy fél órája meg voltam róla győződve hogy Sean nem is tud a létezésemről. Persze, mindig is tudtam, hogy tudja ki vagyok, vagy hogy látott már párszor mert tavaly egyszer rám mosolygott. Oké, tudom, hogy ez az egész nagyon gáz, de tavaly ölni tudtam volna azért, hogy csak egy pillantást is vessen rám. Ha visszalapoznék a naplómban megtalálnám az összes lapon a nevét legalább ötször. És azzal is tisztában vagyok, hogy nem is rám mosolygott aznap. Akkor régen is tudtam, hogy a mellettem ülő Lexi-re mosolygott, és neki kacsintott, nem pedig nekem, és persze Lex barátnőm is pontosan tudta, hogy oda vagyok a fiúért. Azóta mennyi minden változott. Én is, és ő is. Ő - állítása szerint, aminek én hiszek - jobb útra tért, míg én felnőttem. Csak egy évet nőttem ugyan, mégis most nem ugrok rá rögtön. Sőt, igazából nem is tudom mit akarok. Még mindig érzem a rajongást iránta, de egyáltalán nem érzem, hogy annyira vonzódnék hozzá, mint tavaly... Mint tavaly amikor ő persze nem vett észre ebből semmit.
Felnevetek. - Nem tudtam, hogy figyelsz irodalom órán. Vagy akár történelmen. De hát arra sem számítottam, hogy ma beszélgethetek veled, úgyhogy vannak még meglepetések. - Rámosolygok, és halkan kuncogok.- Na, de nekem mennem kell. Még át kell öltöznöm meg ilyenek. Azért örülök, hogy összefutottunk. Szia Sean - mondom, és elindulok az öltöző felé, úgy mosolyogva mint egy vadalma.

-Most mondanám hogy nem tanulok én olyan rosszul de akkor hazudnék. Csak ezek valahogy megmaradtak . - Mondom nevetve. Gyorsan kell cselekednem. Bessie éppen az előbb közölte velem hogy le akar lépni. Nem hagyhatom. Így hát amikor elindúl akkor megszorítom a csuklóját.
- Váj - suttogom miközben mélyen a szemébe nézek. Bevetek egy csábító pillantást ami valószínűleg egészen a lelkébe hasít. Vagyis remélem. Aztán elengedem a kezét és hátrálok egy lépést majd megköszörülöm a torkom és lehajhtom a fejem.
-Éhes vagy? - Kérdezem mikor aztán újra felemelem és elmosolyodok. Haggyuk a kávét meg a vacsorát. Baromság...ez túl romantikus lenne. Főleg ilyen "friss" ismeretség után. De azt hiszem hogy nyugodtan mondhatjuk hogy valóban friss. Hiszen ő alig ismer és én is őt. Bár nem lesz szükség arra hogy megismerjem. Felmerül bennem a gondoloat hogy mi lenne ha megkérném hogy segítsen. Gyorsan el is hesegetem kizárt hogy megtenné. Jobb ha maradok csak a szerepnél. - Ha van kedved suli után elmehetnénk egyet kajálni valamelyik gyorsbüfébe. Meghívnálak egy sajtburgerre. - Mondom miözben széles vigyor terül el az arcomon.

Olyannyira hirtelen fogja meg a csuklómat, és úgy néz a szemembe, hogy egy darabig nem is veszek levegőt. Mikor aztán észreveszem, hogy sürgősen levegőre van szükségem, mert ha nem jutok hozzá, akkor nemsokára eszméletlenül zuhanok majd a földre, akkor halkan - hogy észre ne vegye - szippantom be az oxigént, ami szétárad a testemben. Megkönnyebbülök, mert már biztosan nem ájulok el. Legalábbis nem a légszomj miatt. Az hogy Sean szavai mit váltanak ki belőlem... Hát az majd kiderül.
Válaszra nyitom a számat, hirtelen nem is tudom hová tenni a dolgot. Váratlanul ért a dolog, hiszen Sean csak azt említette, hogy szeretne beszélgetni velem, mert én hű de kedves vagyok, és mindent megértek. Az eszembe sem jutott, hogy esetleg engem szeretne randira hívni. Vagyis hát örülök, meg minden. De nem értem, nem tudom felfogni. Sean bármelyik lányra rákacsint, és az már is összeesik... holtan. És akkor pont én vagyok az akit elvinne randizni. Pont engem? Jó, voltam már randin. Párszor. Nem sokszor de párszor igen. És általában kínos volt az egész, és nem éreztem jól magamat. Mármint ha olyan pasi hívott el randira akivel semmi közös nem volt bennünk. És az a helyzet, hogy Seannal sincs túl sok közös bennünk.
Az ajkamba harapok, és lesütöm a szememet miközben gondolkozok.
- Csak a kedvedért félreteszem a randifóbiámat - mondom, és elmosolyodok.- Akkor este - kacsintok, és a eddiginél sokkal boldogabban, és pörgősebben távozok.

Miután kijövök az öltözőből, sietek a szekrényemhez, hogy még időben odaérjek az utolsó órámra. Eléggé hülyén van megoldva, hogy nap közben van az edzés, de ezen a napon az edző nem ér rá délután, ezért elkéri a szurkolókat az éppen aktuális óráról, hogy megtarthassa a mindennapos edzést.
Behajítom a cuccomat a szekrényembe, és kikapom belőle a francia könyvet. Bár mivel folyékonyan beszélek franciául úgysem lesz nagyobb gondom az órán, így akár a tankönyvet is itt hagyhatnám. De azért viszem. Csak a formalitás kedvéért. A csengő megcsörren, és én már csapom is be a szekrényajtómat. Megfordulok és rohannék is, de nem megy.
- Szia kicsi Bessie! - hallom a fiú hangját, aki felém tornyosul, és a karját a szekrényemnek támasztja, hogy ne tudjak menekülni. Túl közel van ezért a szekrényhez préselem magamat, amennyire csak tudom.
- Szia... - kezdek bele kedvesen, aztán a homlokomat ráncolom.- Aaron igaz? - kérdezem végül, mikor eszembe jut a fiú neve.
- Lefekszel velem? - kérdezi, és elvigyorodik.
- Hmm? - kérdezek vissza, mert nem igazán értem, hogy mit mond.
- Szexelünk? - kérdezi, és most már úgy artikulál mintha legalábbis értelmi fogyatékos lennék.
Hirtelen dühös leszek. De rohadtul, rohadtul, rohadtul.
- Bessie. Soleil. Nem. Fekszik. Le. SENKIVEL! - mondom, egyre hangosabban, míg végül a "senkivel" szót már ordítom. Szerencsére ezen a részen wc-k, szertárak és mi-egyebek vannak, de tanterem nincsen nagyon, ígyy nem hallhatja más a szavainkat.
- Én nem vagyok senki - mondja, és kacsint.
- Én viszont senki vagyok. Senki nem fekszik le veled, gondolom. Hát látod én sem - jelentem ki, és kibújok az egyik karja alatt.- Barom - dünnyögöm még oda neki, aztán szaladok órára.

- Bonjour! - köszönök el a tanártól, és a könyveimmel a kezemben megyek ki a teremből. Már szinte teljesen el is felejtettem ezt a hülye Aaron gyereket. Valószínűleg mindenkivel ezt csinálja, úgyhogy nincs okom rá, hogy érdekesnek találjam. Illetve van rá okom, mégsem teszem. Ahogy megyek hirtelen valaki kirakja elém a lábát. Én a földre zuhanok, és el is ejtem a francia könyvet.
- Ááá! - kiáltom esés közben, mert eléggé félek, hogy mekkorát fogok csattanni a földön. Mikor aztán a földön valamennyire észhez térek, felkönyökölök a földön.- Ez meg mi volt? - kérdezem, és az előttem guggoló fiúra bámulok, aki egy diktafont tart az orrom elé. Ő is focista. Vagy legalább is úgy emlékszem. Azt hiszem Jasonnek hívják.
- Basszus, ez a kiáltás nem hasonlít nyögésre, ugye? - kérdezi. Én összeráncolt homlokkal rázom meg a fejemet. Még egy idióta. Remek. Ma mágnesként vonzom a barmokat.

Délután megmosom a hajamat, és lezuhanyzok. Kisminkelem magamat, de persze csak a szokásos módon, és nem kenek magamra öt kiló vakolatot. Felveszem az egyik kedvenc ruhámat, és várom, hogy Sean jöjjön értem.

El sem hiszem. Belement a csaj. Miután elmegy hatalmas vigyorral az arcomon távozok én is. Szuper. El sem hiszem. Megyek az öltözőbe ahol a fiúk már mind talpig ruhában állnak.
- Na hol volt a nagy Sean? - Kérdezi Aaron miközben egy sportáskába rakja a focihoz szükséges felszerelést.
- A pályán. - Mondom vigyorogva. A sajnát ruháimhoz megyek és a pad alól felveszem az én sportáskámat. Leveszem a mezt majd az alatta lévő védelmi cuccot is.
-És mit csináltál a pályán? - Erősködik tovább Aaron.
- Semmit. - Mondom vigyorogva. Persze mindenki tudja hogy ez azt jelenti hogy úgysem fogomelmondani szóval Aaron felhagy a kikérdezősdivel és pár srác kíséretében távzik az öltözőből. Gyorsan átölözök majd én is kimegyek. Mivel mára nincsen több órám ezért úgy döntök hogy hazamegyek. A kocsim felé megyek a parkolóbn majd a csomagtartóba bedobom a cuccot. Imádom ezt a kocsit. Még mielőtt eljöttem otthonról anyám mellékelt hozzá egy gyönyörű sportautót is de mást semmit. Beülök majd bedugom a slusszkulcsot és útra is indulok. A szél beekap a hajamba miközben bekapcsolom a rádiót és felteszem a napszemüvegemet. Mikor hazaérek leülök TV-zni. A fontos csak az hogy pontban nyolckor legyek Bessie háza előtt. Nem szívesen éérnék oda pontosan de el akarom kápráztatni a lányt nem? Dehogyisnem! Szóval pontban nyolckor ott leszek a háza előtt.

Fél nyolckor felállok a fotelből majd a szobámba megyek. Kiveszek egy fekete farmert meg egy kockás inget amit kivételesen nem pólóra húzok és összegombolok. Utána felhúzom az ujját. Miután teljesen felöltöztem kimegyek a fürdőbe és zselét nyomok a kezembe amivel tüskéket állítok a fejem tetejére. Miután ezzel is végeztem felkapom a fekete bőrdzsekimet ésbeülök az autóba és máris Bessie háza felé száguldok. Nem telik sok időbe amíg meglátom a házban a kigyúlt fényeket. Egy hatalmas villa tárul a szemem elé. Jó ha nem is villa....számomra egy álom. Jól meglennék egy ilyen házban azt hiszem. Kiszállok majd az ajtóhoz megyek és csöngetek. Pár másodperc múlva Bessie áll előtte egy gyönyörű kiadásban. Hihetetlen szép ma este. Nem tudom mi teszi, lehet hogy a ruha, vagy az aranyhaja.
- Szia. - Mondom majd mellé állok és felhúzom a karomat hogy belékarolhasson. - Szabad? - Kérdezem úriemberek módjára.
Elindulunk az autó felé majd mindketten beülünk.
-Szóval hová vigyem ma a kisasszonyt? Vcsorázni vagy hamburgert enni? - Kérdezem kedvesen vigyorogva. - Nem tudomot, nekem mindegyet, és nekem nyolcotnem fogadok el válasznak. - Teszem hozá

Kedvesen mosolygok rá. Hú, hát azért az egyáltalán nem furcsa dolog, hogy tavaly oda-vissza voltam érte. Bevallom most is oda-vissza vagyok érte, ha délben még nem is volt teljesen így. Amikor régebben nem vett észre, akkor egyszerűen elfelejtettem. Ki ment a fejemből, hogy imádjam, már nem volt kedvem utána repkedni, mint valami háziállat aki simogatást kér a gazditól. Inkább lemondtam róla, hogy valaha is hozzám szól egyáltalán. Ezért voltam vele olyan. Tartani akartam magamat a régi terveimhez, és nem akartam megint "háziállat" lenni. Csak ez rohadtul nehéznek bizonyult, mivel azok az érzelmeim ettől még nem múltak el végleg. Csak félre raktam őket, és igyekeztem nem gondolni rájuk. Kizárni őket, és elfelejteni. Mégis most előtörtek bennem, mint valami vulkán ami kitörni készül... Vagy ami már ki is tört? Jaj, te jó ég mennyire gyenge vagyok. Nem tudok ellenállni egy fiúnak. Nos, annyira azért nem lehetek gyenge, mert neki mindenki bedől... Ez a gondolat egy kicsit megnyugtat. És titkon imádkozok, hogy én ne bedőljek neki, hanem tényleg komolyan gondolja. Nekem soha nem voltak női megérzéseim, mégis úgy érzem, hogy komolyan gondolja, és nem akar átverni. Ez melegséggel tölt el, és megnyugszok, leverve a bennem tomboló háborút.
- Szia - köszönök halkan, mert félek hogy a hangom elcsuklik, félrenyelek, és köhögőrohamom lesz. Basszus, már megint milyen nyápic vagyok. De fő, hogy nem kezdtem el fulladozni. Még csak nem is nyeltem félre. A hangom meg csak egy kicsit csúszott félre, mintha éppen a szó közepén vettem volna levegőt.
Csak bólogatok, mert inkább nem kísérelek meg még egy szót, és belekarolok. Amikor aztán a kocsiba ülünk egy kicsit megnyugszok, mert a fejemben továbbra is harcolok az eszem ellen. Próbálom bizonyítani neki, hogy Sean nem csak átver. A szívem rögtön elfogadta ezt a női megérzést, de az agyam egy köcsög, és nem képes engedelmeskedni nekem. Míg rá nem veszem végre.
- Nincs ötletem. Döntsd el te - mondom, és erősen koncentrálok, hogy ne azokat a mondatokat mondjam, amiket kizárt. Ezek nem azok voltak. Úgyhogy most elmosolyodok, és rá pillantok.